Szépülő városközpont Nagyváradon
A nagyváradi történelmi városközpont minden egyes épületéről részletes, fényképes dokumentációt készít az önkormányzat városrendezési igazgatósága, hogy tavaszig pontosan kiderüljön, hol és mit kell felújítani, illetve mennyibe kerülne a beruházás – jelentette be tegnap Ilie Bolojan polgármester.
Mint ismeretes, a városvezetőség jövőre speciális illetéket vezet be, amelyet azok a belvárosi háztulajdonosok fizetnek majd, akik nem hozzák rendbe ingatlanjuk homlokzatát. Azon lakosok ellenben, akik ezt megteszik, öt évre mentesülnek az ingatlanadó fizetése alól. Krónika Könyvespolc
Az elöljáró szerint az új adó kapcsán szervezett közvitákon megjelent tulajdonosok zöme hajlandónak mutatkozott pénzt fektetni a felújításba, ám főleg a műemlék épületek esetében nem tudja, pontosan mit és hogyan kell tenni. Nekik kíván segíteni az önkormányzat az átfogó tanulmánnyal. Egységes cégérek, napernyők
A már hivatalosan is kijelölt történelmi városközpontban a cégérek és reklámpannók méretét és külalakját is szigorúan szabályozná a polgármester, hogy ezek ne rontsák a városképet, ne csúfítsák el a szecessziós palotákat. Bolojan Szegeden, Düsseldorfban és Drezdában készült fényképekkel illusztrálta, hogyan lehet a százéves homlokzatokat tiszteletben tartva reklámozni.
Mint mondta, az erre vonatkozó határozattervezet már elkészült, csak elfogadásra vár. Arról egyébként már évek óta létezik érvényes határozat, hogy a sétálóutcán található üzletek, bankok cégtábláinak illeszkedniük kell a szecessziós városképbe, ám ezt kevesen tartják be, ezen szeretne mihamarabb változtatni az elöljáró.
Ugyanígy a korzón működő szórakozóhelyek teraszainak méretét is szabályozta az előző tanács, ám senki nem tartja tiszteletben a határozatot. Ilie Bolojannak új terve van: ha a testület is elfogadja, jövő nyáron már a sétálóutca közepén helyezkednek majd el a teraszok, nem pedig közvetlenül a vendéglők mellett, az épületek tövében, ráadásul csakis egyforma, felirat nélküli napernyőket használhatnak. Így a járókelők nyugodtan nézegethetik a kirakatokat és a palotákat, magyarázta a polgármester. Új sétálóutca, gyaloghíd
Távlati tervei között szerepel, hogy a Fekete Sas-palota mögötti Zöldfa (V. Alecsandri) utcát sétálóvá alakítják, és a Rimanóczy szálloda mellett egy gyaloghidat építenének a Sebes-Körösön, így a Sas-passzázson keresztül gyakorlatilag összefüggő sétaút kötné majd össze a várat a Körös áruházzal.
A városrendezési tervbe tartozik a köztisztaság minőségének javítása is. Bolojan azt ígérte, jövőre megkétszerezi a szemeteskukák számát, ötezer tartály lesz az utcákon. Az utak és járdák tisztán tartását pedig az eddiginél is szigorúbban ellenőrzik majd: minden kukásautó GPS-követőt kap, és egy városházi számítógépen folyamatosan figyeli valaki, milyen tempóban végzi a munkát a köztisztaságért felelős RER Ökológiai Szolgáltató.
A tömbháznegyedekben már elkezdték a nagy szeméttárolók bekerítését. Külföldi mintára a „ketrecekhez” csak a lakók kapnak kulcsot, így elkerülhető, hogy olyanok is bedobják a szemetet, akik nem fizetnek érte, ráadásul a kukázók sem férnek majd hozzá a konténerekhez, magyarázta Bolojan.
2009. november 17. www.kronika.ro
|