IMF: stabilizálódik a nemzetközi pénzügyi rendszer

A nemzetközi pénzügyi rendszer átalakulások sorozatán keresztül halad a nagyobb stabilitás felé – állapítja meg a Nemzetközi Valutaalap októberi „Fiscal Monitor" elemzése.

A tanulmány szerint az Egyesült Államok hamarosan kevésbé engedékeny monetáris politikára vált át. A feltörekvő térségeknek a befektetések huzamos beáramlása után jóval volatilisabb külső pénzügyi kondíciók kezelésére és magasabb kockázati prémiumokra kell berendezkedniük.

Japánban pénzügyi és strukturális reformok kíséretében az „Abenomics" monetáris politikai kurzusnak még az eddiginél is vehemensebb enyhítéseket alkalmazó fejezete veszi kezdetét. Az euróövezetben a korábbinál jóval robusztusabb és ellenállóképesebb pénzügyi rendszer van kialakulóban egy közös kockázatkezelési keretekkel rendelkező monetáris unió formájában. A globális bankrendszerben pedig megindult a felügyeleti szabályrendszer szigorítása.

A felsorolt változásokból eredő legnagyobb kihívást globális szinten azonban az amerikai mennyiségi monetáris enyhítő politika fokozatos kivezetése következményeinek kezelése jelenti az IMF szerint.

Az euróövezetben a kockázatok kezelésére az IMF az adósságcsökkentéssel és a bankok mérlegeinek megerősítésével párhuzamosan az euróövezeti pénzügyi rendszer szerkezetének megerősítését és a bankunió létrehozására lefektetett ütemterv megvalósítását javasolja. Az euróövezetben helyre kell állítani a befektetők bizalmát a bankok mérlegében, valamint el kell indítani a vállalkozások hitelezését.

Az Európai Központi Banknak az IMF szerint ki kell tartania monetáris politikája folytatása mellett, az Európai Beruházási Banknak pedig folytatnia kell az életképes vállalkozások hitelezését.

Az IMF „Fiscal Monitor" elemzése részletesen foglalkozik a sokak által a gazdasági helyzet lassú javulását elősegítő vállalati hitelezés helyreállításához szükséges kormányzati intézkedésekkel. A tanulmány második fejezete hatékonyság szerint rangsorolva rendszerezi az egyes országok által a hitelezés támogatására meghozott intézkedéseket. A tanulmány megállapítása szerint a hitelezést gátló tényezők kiküszöbölését célba vevő intézkedések bizonyultak a leghatékonyabbnak.

 

Forras:erdely.ma

Szigorítják a földvásárlás feltételeit

Szigorítani készül a román kormány a hazai és külföldi magán- személyek földvásárlásának feltételeit, de letett arról, hogy száz hektáros birtokhatárt vezessen be – derült ki egy sürgősségi kormányrendelet tervezetéből, amelyet csütörtökön ismertetett a román média.

Hét százalékkal nőtt az ipari termelés

2012 hasonló időszakához viszonyítva az idei esztendő első kilenc hónapjában 7%-kal nőtt az ipari termelés, a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított index szerint a növekedés 6,2%-os volt – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Emelik a vidékfejlesztési tervben pályázható fejezetek számát

A legújabb információk szerint az új, a 2014 és 2020 közötti időszakra érvényes vidékfejlesztési tervben nem 11, hanem 14 pályázható fejezetet indítanak. Az új vidékfejlesztési terv elké- szítését az osztrák GBI Consulting szaktanácsadó cég végzi, mun­kájában nyolc romániai intézmény és mezőgazdasági e- gyetem segíti. Természe­tesen a terv kidolgozásánál a szakmi- nisztérium adja meg az irányokat, ő dönti el, hogy mely pályázati területeket kezelik majd elsődlegesen.

Már a válság utánra készül az Eurócsoport

A német kormánnyal ellentétben valamennyi uniós intézmény jogi szolgálata azon a véleményen van, hogy nem kell EU-szerződést módosítani az egységes bankszanálási mechanizmus létrehozásához. Az EKB alelnöke szerint átmenetileg az ESM nyújthatna kölcsönt a majdani bankszanálási alapnak.

Csökkentek a fogyasztói árak

Az élelmiszerárak 0,8 százalékos csökkenése nyomán augusztusban 0,2 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak júliushoz képest, az éves inflációs ráta 3,67 százalékra esett vissza, mutatnak rá az Országos Statisztikai Hivatal (INS) által a szerdán közzétett adatok.

Az energiapiaci liberalizáció ára

Július elsejétől újabb tétellel „bővült” a villanyszámla. A piaci versenytételnek nevezett elemmel a fogyasztók a most elkezdődött energiapiaci liberalizációt fizetik meg.

Háromszéken teret veszít a krumplitermelés

Diszkriminálják a pityóka termelőket, hívták fel a Sepsiszentgyörgyre látogató Daniel Constantin mezőgazdasági miniszter figyelmét a termelők és kézdivásárhelyi kutatóállomás vezetői.

Támogatáselőleg juhtartó gazdáknak

Hétfőtől a juh- és kecsketenyésztő gazdák igényelhetik az állataik után járó támogatások előlegben történő kifizetését, melyre a Mezőgazdasági Kifizetési Ügynökség (APIA) min­den nagyobb bankkal – Transilvania, Raiffeisen, BCR, BRD, OTP, CEC, ProCredit, Intesa Saopaolo – szerződött. Állatonként 30 lej igényelhető – tudtuk meg Marius Popicától, az intézmény aligazgatójától.

Változhatnak a szarvasmarhatartásra vonatkozó kiegészítő támogatások

A szarvasmarha-tenyésztők szakmai szervezetei múlt szerdán találkoztak a mezőgazdasági minisztérium vezetőségével, Daniel Constantin tárcavezetővel és Achim Irimescu államtitkárral. A tenyésztők részéről jelen volt a Szarvasmarhatartók Országos Föderációja (a háromszéki gazdákat Ötvös Mózes képviselte), a Holstein-tenyésztők Egyesülete és a Húsmarhatartók Országos Egyesülete.

Románia adósságokat törleszt

Több mint 164 millió eurót fizet most vissza Románia a Nemzetközi Valutaalapnak. A kormánynak a 2009-ben megkötött készenléti hitelmegállapodás törlesztőrészleteit és a kamatokat kell kifizetnie.