Agrárstratégiai bizottság alakult
Traian Băsescu államfő kezdeményezésére a román elnöki hivatal agrárstratégiai bizottságot hozott létre. A bizottságba, amelyet Dacian Cioloş volt agrárminiszter vezet, 29 személyt kértek fel az agrártudományi akadémia tagjai, valamint az országos érdek-képviseleti szakmai szervezetek képviselői közül.
A bizottságban Sebestyén Csaba, a Romániai Magyar Gazdák Egyesületének elnöke és Vincze Mária, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem professzora is szerepet vállalt.
A testület feladata háromlépcsős agrárstratégia kidolgozása. Elsőként egy 2010-re vonatkozó „sürgősségi akcióterv” készül el, amelynek elemei már a jövő évi költségvetésben is helyet kell hogy kapjanak.
A második a középtávú stratégiai terv, amely egybeesik az EU tervezési időszakával, vagyis 2013-ig szól, legfontosabb célja, hogy a jövő közösségi agrárpolitikájában a nemzeti érdekeket megfelelően lehessen megfogalmazni és képviselni.
Végül a 15–20 évre szóló agrárstratégia, amely meghatározza az ország agráriumának fejlődési irányait, figyelembe véve a közösségi agrárpolitika által nyújtott kereteket.
2009. november 05.
www.kronika.ro |