Érdemes pályázni: az uniós pénzek hozhatnak fellendülést a Székelyföldnek
Büszkék a mandátumuk alatt európai uniós és kormányzati pályázatok útján elnyert pénzösszegekre a Hargita és Kovászna megyei önkormányzat képviselői. Mint vallják, elsősorban az infrastruktúra és a turizmus fejlesztésére kívánnak a közeljövőben összpontosítani.
Több száz órányi túlórával több mint tíz köbméternyi pályázati aktacsomót állítottak össze a Hargita Megyei Tanács szakemberei 2009 első félévében. Borboly Csaba megyei tanácselnök a Krónikának úgy nyilatkozott, Hargita megyében idén a turizmus, vidékfejlesztés és az energiatakarékosság van a prioritási lista elején, a fejlesztési igazgatóság összesítőjéből pedig az is megtudható, hogy mindeddig egyetlen projektet sem utasítottak el. Hargita megye élen jár a benyújtott és sikeres pályázatok terén az országban, ugyanis a megyei tanács fokozott figyelmet fordít arra, hogy minél több uniós pénzforrást vonzzon a megyébe - vélik az önkormányzat szakemberei.Pályázat a pályázati önrészre is.
A nyertes, illetve elbírálás alatt lévő pályázatokból több mint 27 millió lejre rúgó összeg érkezik a megyébe, ennek az önrésze meghaladja a másfél millió lejt. Azonban az önrészekre is további pályázatokat nyújtottak be, így további pénzösszegekre számítanak. A pozitívan elbírált projektek sorában szerepel a geotermális és napenergia hasznosításának kiterjesztése sikeres modellek bemutatása által projekt, amelynek összköltségvetése 150 ezer euró és a South East Europe együttműködési program keretében pályázták meg. Az energiagazdálkodás küldöttei program keretében a háztartási energia használatának gazdaságossá tételére 45 ezer euró érkezett az Intelligent Energy Europe Program kiírásból. További több mint 32 ezer eurót nyertek az Aktív közlekedés - aktív hozzáférés projektből, amely az energiamegtakarítás a tömegközlekedésről, illetve a személyi autó használatáról gyaloglásra vagy kerékpározásra való áttérést célozza. A hegyimentés korszerűsítését célzó Salvamont projektből 8,5 millió lejt sikerült szerezni a hegyimentő szolgálatok számára.
A humánerőforrás-fejlesztés terén támogatást kapott a Team program, amely során az adminisztrációban dolgozó megyei és helyi tanácsi alkalmazottak kapnak kompetencianövelő képzést, egymillió lejt meghaladó értékben. A Telework program révén új lehetőségek nyílnak a vidéken élő fiatalok előtt a munkavállalás terén, ennek összköltségvetése tizenegymillió lej. A FIDIBE - Innovatív üzleti parkok fejlesztése az innováció és a vállalkozó szellem előmozdítása érdekében a délkelet-európai térségben című projekten nyert 2, 42 millió euró a gazdaságfejlesztést célozza.
Szűz területen is indultak A Hargita Megyei Tanács olyan területen is pályázott, ahol még senki más - áll többek között a lapunk kérdéseire adott válaszokban. Egyebek mellett pályázatot nyert a Hargita megyei kistérségek Leader vidékfejlesztési programjához kapcsolódó kompetenciafejlesztés támogatására a Szülőföld Alaptól, közel másfél millió forint összegben. Ugyanakkor 330 000 forintot kapott a Modern Székely Ház kiadvány kiadására, 1 500 000 forintot pedig a székelyföldi népi építészeti értékek védelmére a Nemzeti Kulturális Alaptól. Sikerként könyvelhető el a European Enterprise Awards díj, amelyre Hargita Megyei Tanács a kis- és a középvállalkozások támogatását célzó információs karaván kezdeményezésével nevezett be és került az Európa-szerte méltányolt és díjazott 47 program közé. Ugyanakkor 500 ezer forint önrésztámogatást nyert a Corvinus alaptól az Inextex projekt - Grundtvig felnőttképzési program támogatására.
Több millióra várva
Elbírálás alatt vannak ugyanakkor az Interreg IV program keretében benyújtott pályázatok. Köztük a biodiverzitás megőrzése természetvédelmi területeken a turizmus hatásainak csökkentése által - 85 ezer euró EU-s támogatás a cél; a Csíki- és Gyergyói-medence lápjainak és lápréjeinek integrált kezelése - egymillió euró összköltségvetésű terv, 50 ezer euró önrésszel; fahulladékból származó biomassza hatékony felhasználása - 136 ezer euró EU-s támogatás a cél; Fireshield - tűz- és katasztrófavédelem, 340 000 euró EU-s támogatás; CIVPro - térségi katasztrófavédelmi stratégiák kialakítása - várt EU-s támogatás 70 771 euró; Water-Risk - integrált vízgazdálkodás - EU-s támogatás: 87 157,41 euró. A turizmus fejlesztését célzó pályázatoknál elbírálás alatt van a Prof-in-Rural - képzési módszerek átadása és szakmák fejlesztése a vidéki térségben, ennél 210 ezer euró EU-s támogatás várható, a Leonardo da Vinci projektkezdeményezés - felnőttképzési projekt a hegyimentő szolgálatok munkatársai vagy önkéntesei részére. Hasonlóképpen eredményre várnak a MycoSustain esetében, amelynek célja a gombagyűjtés és termesztés fenntartható fejlesztése mint lehetséges alternatív jövedelemforrás, főleg a különféle okok miatt a munkapiacról kiszorultak számára, erre 217 500 euró EU-s támogatást remélnek. A Local European Expert programra, amelyen európai szakértőket képeznek, 298 000 euró EU-s támogatás érkezne, az AsseSMEs - Innovációátadás projektre pedig 273 996 euró. A kidolgozás szakaszában van a Székelyföld turisztikai marketingje, melynek becsült összértéke 300 ezer euró.
Hosszas vitákat követően sikerült elérni, hogy a tartalékalapból a megyének biztosított 35 millió lejt az új kormány ne vonja vissza, így 65 nagy értékű fejlesztés megvalósulhasson. Többek közt ebből a forrásból Székelyudvarhelyen fűtéskorszerűsítésre, utak följavítására, orvosi rendelők és ravatalozók építésére kerül sor.
Kiemelt fontosságot élveznek az útjavítások és felújítások, például a Szentegyháza-Lövéte-Homoródalmás-Oklánd-Oklándújfalu-Brassó közti út felújítása az országban elsőként európai uniós forrásból megvalósuló útépítés. 2012-ig a megyei önkormányzat a jelenlegi 360 kilométer aszfaltozott megyei út 500 kilométerre való bővítését tervezi szintén pályázati összegekből.
Büszkék Háromszéken is Kovászna megye önkormányzata a 2004-2008-as időszakban mindössze három európai uniós pályázatot nyert, 91 ezer euró értékben. Az elmúlt egy évben ennek az összegnek több mint tízszeresét sikerült lehívni - közölte a Krónikával Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke. Mint tájékoztatott, amióta egy évvel ezelőtt átvette a megye vezetését, hat nyertes pályázatuk van, több mint 11 millió euró értékben.
A részletekről Klárik László megyemenedzser tájékoztatott. A SMURD rohammentő osztag létrehozására, a megyei önkormányzatnál a humán erőforrás hatékonyságának növelésére nyertek támogatást. A Borvíz útja projekt kivitelezése is megkezdődhet. A 10,5 millió euróból 13 székelyföldi település gyógyfürdőkultúráját élesztik fel, a projekt Románia egyik legnagyobb kaliberű turisztikai fejlesztési terve. A szerződés szerint a Hargita megyei önkormányzattal közösen tervezett projekt 65 százaléka már idén megvalósul. Ugyancsak európai uniós alapokból hozták létre a vargyasi látogatási központot, abból finanszírozzák az Európai Információs Központ működését, amely pályázati figyelőt készít. Támogatást nyertek a földrajzi információs honlap elkészítésére, amely ha megvalósul, a területfejlesztés hatékony eszköze lehet.
Tamás Sándor fontosnak tartotta kiemelni, hogy amióta elnyerte mandátumát, a kormánytámogatások mértéke is javult. A vidéki infrastruktúrafejlesztési programból Kovászna megye több mint 8 millió lejt kapott ebben az évben, és 30 településen zajlanak a munkálatok. A vízellátási és útjavítási program keretében elnyert 3,3 millió lejből 54 településen már el is kezdődtek a munkálatok. Megtudtuk, Vasile Blaga fejlesztési miniszter év eleji székelyföldi látogatásán tett ígéretéhez híven jóváhagyott vidéki infrastruktúra fejlesztésre 16 millió lejt, útkövezésre 16,7 millió lejt, vízellátásra 6 millió lejt. Folytatódik továbbá Sepsiszentgyörgyön és Gelencén az ANL- lakások építése, két új tornaterem épül Szentkatolnán, illetve Kommandón. Ion Bazac egészségügyi miniszter - szintén év eleji ígérete alapján - jóváhagyott 3 millió eurót a kovásznai szívkórház javítására, a sepsiszentgyörgyi kórháznak ígért egymillió euróból azonban eddig csupán 9 millió lej érkezett meg, ami az összeg negyedénél is kevesebb.
Elégedetlen kamaraelnök Háromszéken a vállalkozók és az önkormányzatok nem fektettek elég hangsúlyt a különböző támogatások lehívására - állapította meg ezzel szemben Herman Rosner. A Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szerint ugyanis Háromszékre kevés pályázatok révén megszerezhető "olcsó pénz" jutott. A gazdasági szakember úgy látja, az európai uniós támogatások lehívása bürokratikus, szigorú feltételeket kell teljesíteni, meg kell keresni a megfelelő szakembereket, akik megírják a projekteket. A bankok sem elég rugalmasak szerinte, nehezen hitelezik meg az önrészt vagy a pályázat teljes összegét, hiszen sok esetben az elköltött pénzt utólag számolják el. Rosner azonban úgy véli, a nehézségek ellenére megéri többet pályázni.
A kamaraelnök úgy nyilatkozott, a régiós statisztikák szerint Kovászna megye az uniós pénzek lehívásában és a kormánytámogatások tekintetében egyaránt sereghajtó. Mint tájékoztatott, mindeddig Háromszékre összesen 33 millió euró pályázati pénz érkezett.
2009. július 1.
www.kronika.ro |