Megnyújtják az autópályát
Aranyosgyéresig építené az eredetileg Marosvásárhely és Jászvásár között tervezett autópályát a Szállításügyi Minisztérium. Az erre vonatkozó határozattervezetet holnap terjeszti a kabinet elé a tárcavezető.
Relu Fenechiu szállításügyi miniszter a projektről már egyeztetett az Európai Befektetési Bank és a Világbank illetékeseivel. A Jászvásárról induló autópálya megépítése iránt eddig már nagy vállalat is érdeklődött.
Az RMDSZ politikai alelnöke, Borbély László szerint a köz- és a magánszféra együttműködésével kellene megépíteni a sztrádát, amelyet, mint megtudtuk, prioritásként kezel a szállításügyi minisztérium.
Borbély László, politikai alelnök, RMDSZ: „Egyértelmű, hogy Iaşi-ból, Jászvásárból lejön egész Vásárhelyig az autópálya. Ugyanakkor azt mondta, hogy meg kell építeni az Aranyosgyéres-Marosvásárhely útszakaszt, amit a Bechtel sajnos nem fog megépíteni. Én beszéltem vele a tegnap és azt mondta, hogy sőt, számára a prioritás Aranyosgyéres és Marosvásárhely között, ez a szakasz, úgyhogy itt megvan a terv”.
Ezzel azonban Marosvásárhely polgármestere, Dorin Florea nem ért egyet. A városvezető szerint az autópályát nem állami, hanem európai uniós pénzekből kell megépíteni.
Dorin Florea, polgármester, Marosvásárhely: A szakasz megépítését európai uniós pénzalapokból kellene finanszírozni. A befektetésben Románia önrésze 2-3 százalék lenne és akkor a városok és az a 4-5 megye, amelyeken az autópálya áthaladna, összefoghatna és közös erővel ki lehetne dolgozni egy regionális projektet.
A beruházás becsült értéke egyébként négy milliárd euróra rúg.
Forras:erdely.ma |