Módosultak a tavalyhoz képest a tömbházszigetelés program kritériumai

Egyelőre nem tudni, hogyan folytatódik a tömbházszigetelési program, mivel a fejlesztési és turisztikai minisztérium egyeztetésre hívta a polgármesteri hivatalokat, ugyanakkor EU-s forrásokat is bevont a finanszírozásba. Csíkszeredában addig is folynak a tavaly megkezdett munkálatok. 

A helyi önkormányzat idén is meghirdette a programot, a feltétel az volt, hogy a lakóközösségek az önrészt tegyék le egy bankba – válaszolt megkeresésünkre Csíkszereda alpolgármestere. Antal Attila elmondta, korábban teljes mértékben a kormány finanszírozta a programot, így az önkormányzatok annak prioritáslistáját vették át. 

„A listán többek között az szerepelt, hogy milyen régen épült a tömbház, hányan vannak a távhőszolgáltatóra csatlakozva, és a bejelentkezés sorrendje. Tekintettel arra, hogy módosul a finanszírozás, és EU-s alapokat von be a kormány, csomagban kell pályázni, így a sorrend okafogyottá válik. Nincs kritérium arra vonatkozóan, hogy egyik tömbházat inkább kell szigetelni, mint a másikat, ezért valószínű, hogy úgy fog módosulni az erről szóló helyi tanácsi határozattervezet, hogy a sorrend kritérium nem kerül be a dokumentumba” - magyarázta. 

Kérdésünkre, hogy a költségek miként oszlanak meg a felek között, az alpolgármester elmondta: a fejlesztési és turisztikai minisztérium egyeztetésre hívta a polgármesteri hivatalokat, így még nem tudni az arányokat. „A korábbi gyakorlat az volt, hogy a költségek 20%-át a lakóközösségek, 30%-át az önkormányzat és 50%-át a kormány állta. Szomorú, hogy míg a tavalyi munkálatok költségeit az önkormányzat kifizette a lakosoknak, az 50% a kormánytól még mindig nem érkezett meg" - fogalmazott. Hozzátette: nem tudni, hogy jövőre miként alakul a finanszírozás, mert most az egy főre eső jövedelmet is be szeretnék számítani. 

A csíkszeredai tömbházszigetelési programra szeptember 30-ig lehetett jelentkezni. 2011-ben 22 tömbházat szigeteltek, jelenleg összesen 46 esetében fejeződtek be a munkálatok, míg a 16 új bejelentkező lakóközösség esetében meg kell várni a minisztériumi konzultáció eredményét.

Forrás: transindex

Szigorítják a földvásárlás feltételeit

Szigorítani készül a román kormány a hazai és külföldi magán- személyek földvásárlásának feltételeit, de letett arról, hogy száz hektáros birtokhatárt vezessen be – derült ki egy sürgősségi kormányrendelet tervezetéből, amelyet csütörtökön ismertetett a román média.

Hét százalékkal nőtt az ipari termelés

2012 hasonló időszakához viszonyítva az idei esztendő első kilenc hónapjában 7%-kal nőtt az ipari termelés, a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított index szerint a növekedés 6,2%-os volt – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).

IMF: stabilizálódik a nemzetközi pénzügyi rendszer

A nemzetközi pénzügyi rendszer átalakulások sorozatán keresztül halad a nagyobb stabilitás felé – állapítja meg a Nemzetközi Valutaalap októberi „Fiscal Monitor" elemzése.

Emelik a vidékfejlesztési tervben pályázható fejezetek számát

A legújabb információk szerint az új, a 2014 és 2020 közötti időszakra érvényes vidékfejlesztési tervben nem 11, hanem 14 pályázható fejezetet indítanak. Az új vidékfejlesztési terv elké- szítését az osztrák GBI Consulting szaktanácsadó cég végzi, mun­kájában nyolc romániai intézmény és mezőgazdasági e- gyetem segíti. Természe­tesen a terv kidolgozásánál a szakmi- nisztérium adja meg az irányokat, ő dönti el, hogy mely pályázati területeket kezelik majd elsődlegesen.

Már a válság utánra készül az Eurócsoport

A német kormánnyal ellentétben valamennyi uniós intézmény jogi szolgálata azon a véleményen van, hogy nem kell EU-szerződést módosítani az egységes bankszanálási mechanizmus létrehozásához. Az EKB alelnöke szerint átmenetileg az ESM nyújthatna kölcsönt a majdani bankszanálási alapnak.

Csökkentek a fogyasztói árak

Az élelmiszerárak 0,8 százalékos csökkenése nyomán augusztusban 0,2 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak júliushoz képest, az éves inflációs ráta 3,67 százalékra esett vissza, mutatnak rá az Országos Statisztikai Hivatal (INS) által a szerdán közzétett adatok.

Az energiapiaci liberalizáció ára

Július elsejétől újabb tétellel „bővült” a villanyszámla. A piaci versenytételnek nevezett elemmel a fogyasztók a most elkezdődött energiapiaci liberalizációt fizetik meg.

Háromszéken teret veszít a krumplitermelés

Diszkriminálják a pityóka termelőket, hívták fel a Sepsiszentgyörgyre látogató Daniel Constantin mezőgazdasági miniszter figyelmét a termelők és kézdivásárhelyi kutatóállomás vezetői.

Támogatáselőleg juhtartó gazdáknak

Hétfőtől a juh- és kecsketenyésztő gazdák igényelhetik az állataik után járó támogatások előlegben történő kifizetését, melyre a Mezőgazdasági Kifizetési Ügynökség (APIA) min­den nagyobb bankkal – Transilvania, Raiffeisen, BCR, BRD, OTP, CEC, ProCredit, Intesa Saopaolo – szerződött. Állatonként 30 lej igényelhető – tudtuk meg Marius Popicától, az intézmény aligazgatójától.

Változhatnak a szarvasmarhatartásra vonatkozó kiegészítő támogatások

A szarvasmarha-tenyésztők szakmai szervezetei múlt szerdán találkoztak a mezőgazdasági minisztérium vezetőségével, Daniel Constantin tárcavezetővel és Achim Irimescu államtitkárral. A tenyésztők részéről jelen volt a Szarvasmarhatartók Országos Föderációja (a háromszéki gazdákat Ötvös Mózes képviselte), a Holstein-tenyésztők Egyesülete és a Húsmarhatartók Országos Egyesülete.