Sok fiatal indítana új vállalkozást

Már a 120-at is meghaladja azon Hargita megyebeli fiatalok száma, akik az állam által, vállalkozások indítására kiírt pályázati lehetőség után érdeklődtek. A Kis- és Közepes Vállalkozások Pályázatait Menedzselő Országos Hatósághoz kedd reggeltől lehet benyújtani a dokumentációt, mely révén legtöbb 10 ezer eurós vissza nem térítendő támogatást kaphatnak az igénylők.

Az említett hatóság Hargita megyei ügynökségének tanácsadója hangsúlyozta, a 2011/6-os, gazdaságélénkítőnek szánt kormányrendelet által, mely a pályázati kiírás feltételeit szabja meg, az itthonmaradást és a munkahelyteremtést szorgalmazzák.

Az illetékestől megtudtuk, a támogatásra minden olyan, 35. életévét be nem töltött fiatal pályázhat, akinek mindeddig nem volt egyetlen vállalkozása sem, nem volt sem részvényes, sem vezetőségi tag semmilyen cégben. Annyit még tudni kell, hogy a pályázónak ötvenszázalékos önrészt kell vállalnia, és a neki ítélt összeg nem lehet több 10 ezer eurónál.

Fancsali Kálmán elmondta, a pályázók első lépésként a szokványos módon, az 1990/31-es törvény szerint kell bejegyeztessék a céget, és a típus, azaz a kft.(Srl) mellé kapnak egy D jelzést, ami az újonc státust jelzi. Amit tudni kell, ebben az esetben legtöbb öt tevékenységi kör határozható meg, ezek között nem szerepelhet a pénzügyi szaktanácsadás, szerencsejáték, biztosítás, dohányáru és szeszes ital forgalmazása.

Ezután lehet kitölteni az űrlapot, kizárólag elektronikus úton, a www.aippimm.ro internetes portálon, a kitöltés módjának a leírása ugyanitt megtalálható. Az elbírálás során legkevesebb 60 pontot kell elérni a támogatás elnyeréséhez. A pontrendszer kritériuma szerint előnyösebb helyzetben van az, aki például vidéken akar termeléssel foglalkozni, hiszen mind a két feltétel egyenként 20 pontot nyom a latban. Érdekesség ugyanakkor, hogy aki hitellel indítja vállalkozását, az több pontot kap – pontosabban húszat –, mint az, aki saját zsebéből teszi ki az önrészt. Utóbbi esetben csak tíz pont jár.

A programban erre az évre 21 millió lej áll rendelkezésre, ez hozzávetőlegesen 1000–1100 vállalkozás indítását teszi lehetővé – jegyezte meg az illetékes, aki felhívta a figyelmet, a kifizetések a pályázatok beérkezési sorrendje alapján történnek, így csakis a leggyorsabbak aratnak. A benyújtási határidő egyébként 2011. február 28.

Amint arról a hatóság megyei vezetője beszámolt, a fiatal vállalkozók kedvezményekben is részesülnek. Ennek megfelelően, amennyiben négynél több, de kilencnél kevesebb alkalmazottjuk lesz, három évig nem kell fizessenek társadalmi és egészségügyi biztosítást. Természetesen az üzleti tervben foglaltakat és azok megvalósítását szigorúan ellenőrizni fogja a pályáztató hatóság, a megszabott kritériumrendszert 2014. december 31-ig kell betartani.

Az Európai Unió költségvetésének hetven százalékát a mikró, kis- és középvállalkozások biztosítják – jelentette ki Fancsali Kálmán, aki szerint éppen ezért a legfontosabb ezen ágazat segítése, hiszen csak így tud fejlődni a gazdaság. A gazdasági mérnök szakképesítéssel rendelkező szakember elismerte, Romániában ebből a szempontból nem a legjobb a helyzet.

Szigorítják a földvásárlás feltételeit

Szigorítani készül a román kormány a hazai és külföldi magán- személyek földvásárlásának feltételeit, de letett arról, hogy száz hektáros birtokhatárt vezessen be – derült ki egy sürgősségi kormányrendelet tervezetéből, amelyet csütörtökön ismertetett a román média.

Hét százalékkal nőtt az ipari termelés

2012 hasonló időszakához viszonyítva az idei esztendő első kilenc hónapjában 7%-kal nőtt az ipari termelés, a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított index szerint a növekedés 6,2%-os volt – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).

IMF: stabilizálódik a nemzetközi pénzügyi rendszer

A nemzetközi pénzügyi rendszer átalakulások sorozatán keresztül halad a nagyobb stabilitás felé – állapítja meg a Nemzetközi Valutaalap októberi „Fiscal Monitor" elemzése.

Emelik a vidékfejlesztési tervben pályázható fejezetek számát

A legújabb információk szerint az új, a 2014 és 2020 közötti időszakra érvényes vidékfejlesztési tervben nem 11, hanem 14 pályázható fejezetet indítanak. Az új vidékfejlesztési terv elké- szítését az osztrák GBI Consulting szaktanácsadó cég végzi, mun­kájában nyolc romániai intézmény és mezőgazdasági e- gyetem segíti. Természe­tesen a terv kidolgozásánál a szakmi- nisztérium adja meg az irányokat, ő dönti el, hogy mely pályázati területeket kezelik majd elsődlegesen.

Már a válság utánra készül az Eurócsoport

A német kormánnyal ellentétben valamennyi uniós intézmény jogi szolgálata azon a véleményen van, hogy nem kell EU-szerződést módosítani az egységes bankszanálási mechanizmus létrehozásához. Az EKB alelnöke szerint átmenetileg az ESM nyújthatna kölcsönt a majdani bankszanálási alapnak.

Csökkentek a fogyasztói árak

Az élelmiszerárak 0,8 százalékos csökkenése nyomán augusztusban 0,2 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak júliushoz képest, az éves inflációs ráta 3,67 százalékra esett vissza, mutatnak rá az Országos Statisztikai Hivatal (INS) által a szerdán közzétett adatok.

Az energiapiaci liberalizáció ára

Július elsejétől újabb tétellel „bővült” a villanyszámla. A piaci versenytételnek nevezett elemmel a fogyasztók a most elkezdődött energiapiaci liberalizációt fizetik meg.

Háromszéken teret veszít a krumplitermelés

Diszkriminálják a pityóka termelőket, hívták fel a Sepsiszentgyörgyre látogató Daniel Constantin mezőgazdasági miniszter figyelmét a termelők és kézdivásárhelyi kutatóállomás vezetői.

Támogatáselőleg juhtartó gazdáknak

Hétfőtől a juh- és kecsketenyésztő gazdák igényelhetik az állataik után járó támogatások előlegben történő kifizetését, melyre a Mezőgazdasági Kifizetési Ügynökség (APIA) min­den nagyobb bankkal – Transilvania, Raiffeisen, BCR, BRD, OTP, CEC, ProCredit, Intesa Saopaolo – szerződött. Állatonként 30 lej igényelhető – tudtuk meg Marius Popicától, az intézmény aligazgatójától.

Változhatnak a szarvasmarhatartásra vonatkozó kiegészítő támogatások

A szarvasmarha-tenyésztők szakmai szervezetei múlt szerdán találkoztak a mezőgazdasági minisztérium vezetőségével, Daniel Constantin tárcavezetővel és Achim Irimescu államtitkárral. A tenyésztők részéről jelen volt a Szarvasmarhatartók Országos Föderációja (a háromszéki gazdákat Ötvös Mózes képviselte), a Holstein-tenyésztők Egyesülete és a Húsmarhatartók Országos Egyesülete.